1937. december 3.

2009 december 3. | Szerző: panyopanni |

Az utolsó levél.

Kedves Flóra!

Bocsásson meg nekem. Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges és azt meg is teszem. Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem. A többi nem rajtunk múlott. “Aztán mit sírsz, ha sorsunk írva van már!” – ezt Kosztolányi írta.

Csókolom a kezét és sok barátsággal, szeretettel üdvözlöm. Köszönjük az almákat, én is ettem belőlük, jóllehet a gyerekeknek küldte s én bizony nem is kértem tőlük, csak elvettem egyet.

Attila

U.i. Kérem, vasárnap ne jöjjön.

“A vonat árukezelés miatt Balatonszárszón megállt. A kezelés a megállástól, 19 óra 32′-től – 19 óra 35′-ig tartott. A vonat ekkor elindult. A vonat kezelés közben az útátjárót elzárta, a sorompó leeresztett állapotban volt. A sorompó közút felőli oldalán álltak Nagy József, Nagy Béla és Huszár Béla 14 év körüli gyermekek, akik Balatonszárszón a Posta utcában laknak. Ők látták, hogy a vonat indulásának pillanatában egy férfi, aki éppen akkor érkezett oda, átbújt a sorompórúd alatt és az egyik kocsi kereke alá feküdt.” (jegyzőkönyvi részlet)

(Olvassátok el Asperján György regényét, címe Fogadj szívedbe; magával ragadó életregény, nem túl vidám, hiszen a téma kötött. Én naív gyermek módjára mégis azt vártam, hogy a végén nem hal meg a főhős.)